KIÁRUSÍTÁS - BOMBA ÁRAK - Minden rendeléséhez egy ajándékot is adunk!
2023.01.30.

Farsang

A farsang a mai napig népszerű a gyerekek körében: az ovisok és a kisiskolások is ilyenkor belebújhatnak kedvenc hőseik bőrébe, és így vonulhatnak fel barátaik előtt. Nemrég még komoly feladat volt a szülőknek a farsangi készülődés: egy-egy jobb jelmez elkészítése sok-sok munkaórába tellett esténként, de kellett hozzá kreativitás és kézügyesség is. Természetesen ma is ezek a legvagányabb jelmezek, de akinek nincs ideje, tehetsége ezek elkészítéséhez, azok már könnyedén találhatnak profi jelmezeket a játékboltokban vagy az interneten is. Persze ilyenkor megvan annak a veszélye, hogy a farsangi bálon a gyermek a saját jelmezét láthatja másokon is...

De nézzük csak, mik a legfontosabb magyar farsangi szokások, honnan ered ez a tél végi esemény!

Már az ókorban is jellemző volt, hogy a tél végét és a tavasz kezdetét nagy népünnepélyekkel köszöntötték: ilyenkor az emberek szívesen rejtették arcukat maszkok mögé, és öltöttek magukra jelmezeket. A kereszténység elterjedésével azonban Európában az ilyen típusú szokások egy időre szinte teljesen eltűntek, és csak jóval később, a középkor végén tértek vissza. Miután az egyház az ősi pogány ünnepet keresztény tartalommal töltötte meg, a farsang népszerűsége megállíthatatlanul nőtt - ennek köszönhetően számos olyan tradíció, hiedelem alakult ki, amelyek közül több ma is népszerű.

A farsangi szokások az ünnepi időszak végére, (Magyarországon a "farsang farkára") összpontosulnak: a világ több országában is ekkor rendezik meg a híres karneválokat, például Rióban, Velencében. Magyarországon pedig erre az időszakra esik híres mohácsi busójárás.

A magyar farsangi szokások főleg a néphagyományokra épül, elsősorban német eredetű tradíciókra. Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Ezekkel a farsangköszöntőkkel igyekeztek az emberek biztosítani az következő évre a jó termést, a szerencsét és az állatok egészségét. A mondókák, illetve a hozzá köthető szokások területenként eltérőek lehettek.

A mondókák mellett a dramatikus játékok, és a maszkos, jelmezes felvonulások is elterjedtek országszerte. A halottas játékoknak, temetési paródiáknak különös jelentőségük volt a farsangi időszak végén, hiszen összekapcsolódtak a tél temetésével. Húshagyó kedden sok helyen szalmabábut (kiszét) vagy koporsót égettek, ezzel jelképesen is lezárták a farsangot és vele a telet is.
Természetesen a maskarák és a hozzájuk kapcsolódó szokások tájegységenként nagyon eltérők: a Csallóközben élő legények például csoportosan járták az utcákat, női ruhát viseltek, katonának, koldusnak vagy menyasszonynak öltöztek. A fejükre harisnyát húztak, vagy bekormozták, belisztezték az arcukat. A házaknál nagy felfordulást csaptak, és közben egy kis ételt is próbáltak elcsenni a lakóktól.

Ha a farsangi alakoskodásokról van szó, sokunknak a mohácsi sokácok busójárása jut rögtön az eszébe. Ez a mulatság régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott
A felejthetetlen látványról akár több mint ezer télűző, jellegzetes fa álarcot öltő, birkabőrbe bújt felvonuló is gondoskodhat, hiszen rengeteg turista érkezik a kisvárosba. Az egyik legkedveltebb program az esti máglyagyújtás: a főtér közepén egy hatalmas, ház méretű máglyát lobbantanak lángra, hogy a busók és a vendégek körbetáncolják azt, miközben a hangos zenét időnként megtöri a török korabeli ágyúk hangja.

A farsangnak fontos szerepe volt a párválasztásban is: a lányok bokrétát adtak annak a legénynek, aki a szívükhöz a legközelebb állt, hogy ő a farsangvasárnapi táncesten a kalapjára tűzött virággal jelenhessen meg. Ha a fiú már hosszabb ideje udvarolt a lánynak, akkor azon sem lepődhetett meg, ha táncpartnere ellopta a kalapját, hogy rávarrhassa a bokrétát - ezzel jelképezve elköteleződését. Ezt a nyilvános színvallást gyakran a lánykérés követte.

A farsangi időszak a nagy lakomák ideje is volt. Ilyenkor kerültek az asztalra a gazdag, húsos levesek, a gulyás és a babgulyás. A főételek közül a borral sült, „részeges” húsok számítanak tipikus farsangi fogásnak. De természetesen a legismertebb farsangi finomság a fánk, mely tájanként más-más formában került az asztalokra. A közkedvelt szalagos fánk mellett több helyen készítettek képviselőfánkot és forgácsfánkot is, de az almából vagy túróból készült változata is sokak kedvence.
Biztonságos SSL kapcsolat 2009-ben alapított vállalkozás 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás 14 napon belül visszaküldheti a megrendelt termékeket
Információk
Vásárlási információk Szállítási információk Fizetési információk Garancia, elállási jog Adatkezelési tájékoztató Tájékoztató a hűségpontokról Általános szerződési feltételek (ÁSZF)
Elérhetőségeink
Online ügyfélszolgálat Kapcsolat GYIK Blog
Partnereink
PLAYMOBIL webáruház GLS Hungary Teya (korábban: SaltPay)
Akár bankkártyával is fizethet!
© Toys.hu Kft. 2009-2024. – A játék-webáruház.