Götz játékok

Tudjon meg többet a Götz babákról!

Nincs olyan felnőtt, vagy gyerek, aki ne látott volna életében legalább egyszer Götz babát, azonban sokan közülük csak keveset tudnak róluk, pedig régóta ott vannak a játékboltok polcain, népszerűségük pedig töretlen. Amíg a gyerekek játszanak velük, addig a felnőttek közül sokan szenvedéllyel gyűjtik a különleges és ízléses babákat.

A Götz babák története egészen 1950-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor alapították Németországban, azon belül is Rödentalban a Götz gyárat. Ettől az évtől kezdve a babák elindultak hódító útjukra a világban, Magyarországon pedig 1990-ig kellett várni rájuk. A Götz babák a különlegességüket gyártásuk során nyerik el, ugyanis csak a legfinomabb minőségű, természetes tapintású hajat használják fel hozzájuk. Ezt a hajtípust kifejezetten a Götz babagyár számára fejlesztették ki, a haj gyökereit a babák fejbőréhez rögzítik és ettől olyan könnyű ápolni, rendben tartani.

A Götz babák gyártásakor természetesen nem csak a játékok haja kerül középpontba, hanem a szemük kidolgozottsága és a ruháik minősége is, mivel a gyártónak az a legfőbb célja, hogy olyan játék babákat készítsen, amik akár generációról generációra is öröklődhetnek.

Fedezze fel Götz babáink kínálatát, és ha kérdése lenne, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!

Tudjon meg többet a Götz babákról!

Információ

A termék bekerült az Ön kosarába.

Találatok szűrése

Jelenleg
12
termék szerepel a találati listában.
Biztonságos SSL kapcsolat 2009-ben alapított vállalkozás 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás 14 napon belül visszaküldheti a megrendelt termékeket
Információk
Vásárlási információk Szállítási információk Fizetési információk Garancia, elállási jog Adatkezelési tájékoztató Általános szerződési feltételek (ÁSZF)
Elérhetőségeink
Online ügyfélszolgálat Kapcsolat GYIK Blog
Partnereink
GLS Hungary Borgun
Akár bankkártyával is fizethet!
© Toys.hu Kft. 2009-2018. – A játék-webáruház.